2011. szeptember 29., csütörtök

Olajos paprika télire

Először anyósomnál ettem ilyet. Nem tudom ízlett-e, a savanyú paprikát, egyáltalán a paprikát pár éve eszem szívesen.
Errefelé ún, sváb paprikából készítik ezt a savanyúságot, ami kisebb nagyobb piros paprika, húsos, némelyik csípős. A magját a  Mídi néni és a Regina néni és a többiek is maguk szedték minden évben.

Én meg rendeltem a boltban 5 kiló pritamint.   Gondoltam ledarálom, sóval elteszem.   Aztán meggondoltam magam:)

Recept :   10 kiló paprika
                4,5 liter víz
                7,5 dl 20 %-os ecet
                50 dkg cukor
                4 kávéskanál só
                 szalicil
                 étolaj

A paprikát alaposan megmossuk és elszeleteljük.  A pritamint könnyű, gerezdekből áll, én minden gerezdet még legalább félbe vágtam.

A vizet a cukorral, sóval, ecettel felforraltam és annyi paprikát tettem bele, hogy kényelmesen lehessen megkeverni.
Újraforrástól 5 percig főzzük a paprikát.  Ekkor szűrőkanállal előmelegített üvegekbe szedtem őket.  Megroggyan, tehát majd lehet még a tetejére tenni a következő adagnál is.  Azt bele kell kalkulálni, hogy a tetejére olaj kell, tehát helyet kell hagyni annak is.
Amikor minden paprika üvegben van,  akkor tettem a lébe a szalicilt.
Rámertem a levet, és egy cm vastagon olajat öntöttem rá.
Itt már rajta az olaj, nem igazán látszik, higgyétek el:)

Lezártam és kész. Dunsztolni nem kell, mert az olaj lezárja, elzárja a paprikát.


Mindent  feleztem a hozzávalókból. Az 5 kiló nyers paprikából 9 üveg savanyúság lett. Elég is.
Télen majd elővesszük.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!:) Ez már az x-edig recept, amit el szeretnék készíteni:)

    VálaszTörlés
  2. Ezt én is annyira szeretem! :)

    VálaszTörlés
  3. Nekem még van almadzsem, ami terv, aztán semmi. Már így is venni kellett üvegeket :)

    VálaszTörlés
  4. Juj nagyon szeretem ezt a változatot

    VálaszTörlés
  5. A szalicil elhagyható. Ha tisztán dolgozunk, a hő és az olaj/zsír megoldja az eltarthatóságot. :)

    VálaszTörlés
  6. Marikám a Jóistenke áldjon meg. Ezt a paprikát imádja a férjem és én most elhatároztam, hogy ebben az évben teszek el neki egy pár üveggel. Hálás köszönetem. Tudtam én, hogy minden út Hozzád vezet :) Puszi

    VálaszTörlés
  7. Én most befőző automatában fogom tartósítani 95 fokon /35 percig.

    VálaszTörlés
  8. Most találtam a receptet, 4 kg paprikából nyolc üveggel lett! Remélem jól sikerül! :-) Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
  9. Elkészítettem, nagyon finom.Igazán jó recept, köszönöm.

    VálaszTörlés

Lakodalmas vagy sváb kifli

  Nagyon szeretem sütni, mert akár kemencében, akár villanysütőben egyformán szépre sül.  Először lakodalomba kértek meg sütni, akkor kaptam...